Ayo Sulawesi!




19 nap Sulawesin, vagy a régi nevén Celebesen. December 15-én indulás Bandungból, három nap Makassarban: Pantai Losari, a központ, Benteng Somba Opu és egy rövid út Bantimurungba. Vasárnap-hétfő (dec 19-20) Pantai Bira, 21-től 26-ig Tana Toraja. 26-án vasárnap újra a buszon, majd keddtől szombatig (dec 28- jan 1) Poya Lisa. Végül január negyedikén, kedden Gorontaloból vissza Bandungba. Az alábbiak, az út folyamán készült jegyzetek, időrendben.


1. Taknyosan, torokfájással történik az indulás egyáltalán nem örülve, hogy a busz a légkondicionált. Délután négy órás indulás, hogy a kilenc órás gépet elérjem. Mindenki mondja a busztársaságnál, hogy ne aggódjak, simán menni fog. Jelenleg hét óra van, 30 km-re Jakartától az autópályán, a dugó közepén. Hogy az autópálya vége és a reptér között mi van, elképzelni sem merem. Per pillanat úgy néz ki ugrott az 1,2 millió rúpia a repjegyre és az utazás Sulawesire.

2. Nagy rohanás és idegeskedés, de csak ideértem a reptérre az utolsó pillanatban. Még egy cigi is belefért miután a személyzet megsúgta, hol lehet stikában dohányozni a mosdók mellett. Aztán meg ücsörgés a kapunál, mert az indulás késik másfél órát.

3. Makassar reptere meglepően nagy és modern, az általam látottak közül a brüsszelire hasonlít a legjobban. Jakarta nemzetközi terminálja, ahonnan a Merpati indult, persze nagyobb, de ehhez képest réginek hat.
A srácok azonban elém jöttek a reptérre tényleg, minden késés ellenére az éjszaka közepén és elfuvaroztak egy kostba, ahol egy indonéz lány megosztotta velem a szobáját. Pár órányi alvás után pedig az egész napját is. Ez egyrészről nagyon kedves, másrészről viszont kifejezetten zavaró az aggódásuk, mintha életképtelen lennék. Egy rövid séta a campusukon és némi angol tanítás után tengerpart és naplemente nézés. Utazás hosszasan angkottal, bocsánat pete-petével, ahogy itt hívják ugyanazt a járművet.
Első benyomás Makassarról: nagy, de kisváros jellege van. És még nagyobb szenzáció a bulé. Több a jilbab és divat a katonai rohamsisak szerű műanyag játékszer sisakként való használata motoron.

4. Makassar – van kínai negyed és hatalmas kikötő, a pete-pete soförők ugyanolyan hülyék mint Bandungban a kollégáik, az erőd kicsi és nagyon holland, vele szemben a pici tengerpart szakasz felülmúlja a tradicionális kikötőt, ahova amúgy nem is mentem volna, a ha becakos nem kezdi el önmagával alkudozva ajánlgatni a helyet. Van viszont igazi bevásárló utca szuvenír boltokkal és ékszerüzletekkel.

5. Egy elfogadott meghívásnak köszönhetően megtört a jég: utasként motoron, kilométereken keresztül, hogy végül Gowaban egy árvaházban kössek ki, ahol először megijednek tőlem, majd körberajonganak, én meg beszélhetek arról, hogy miért fontos tanulni. Este pedig egy konyhafilozófia típusú beszélgetés a bangladesi sráccal, akinek a szállást köszönhetem, ami elől az indonézek elmenekülnek és aminek a végén kiderül, este 11 Makassarban alvásidő már.

6. Piros pete-pete, majd a kék D, amin két fiatal srác segít a kissé tanácstalan turistának, hiszen a Lonely Planet tévedett, úgy nem lehet eljutni Bantimurungba, ahogy írta. Szóval irány a buszterminál, a srácok fizetnek helyettem a pete-petén, és elvisznek a másikig, ami egy átszállással elvisz, ahova menni akarok és még azt is megmondják mennyibe fog kerülni az út, nehogy lehúzzon a sofőr. És mikor megkínálom őket cigivel köszönet gyanánt, alig akarják elfogadni.

7. A terminál fele a pete-pete átment egy piacon, ami holland stílusú pici összeépült házak sorozata egy nagy körben, de mégis hagyományos indonéz piac a maga koszos és kaotikus módján.

8. Először dühített fel a Hello Mister!-zés Indonéziában, de Makassar nagyon más, mint Bandung. Sokkal kevesebb a turista, így aztán jóval nagyobb szenzáció is. De az azért talán tényleg túlzás, hogy a dugóban a pete-pete mellett álló autó utasa a kocsiból kihajolva üti az ablakot a fejem mellett, hogy: Hey Mister, where are you?!
De visszaérve a kosanba egy kávé és egy fél óra nyugi után minden rendben és a délelőtti vízesés nézés után irány a város egy tradicionális része, persze motorral. Ami fura volt, hogy az út oda kb negyven perc, vissza egy óra és ott voltunk kb húsz percet.

9. A szállást Makassraban úgy szereztem, hogy megkértem a helyi Darmasiswákat, hogy segítsenek. Ők pedig egy indonéz ismerősük kosanjába vittek és ott laktam, aludtam négy napig. A kosanban csak lányok laknak, többnyire ketten egy szobában, van egy sötét de nagy konyha, egy kicsi mandi és egy folyosó ami közösségi térként is funkcionál. Bútorok nem nagyon vannak, ágy helyett egy feltekerhető matrac van. Alapvetően elég koszos a hely, mint a lakásbelsők általában. A látszat kedvéért a földre potyogott kaját felseprik, de más nincs. Van viszont cseléd aki reggelente érkezik, elmosogat, kimossa a ruhákat. A kosan valószínűleg az olcsók közé tartozik, két-háromszáz ezer rúpia lehet havonta, mivel mikor mondtam az én kosanom árát, szörnyülködtek, milyen drága. A kost az egyetemüktől nem messze egy gangban van, szemben egy aprócska temetővel, ahol teljes természetességgel szárítják a ruhákat.

10. Makassartól Pantai Biráig kijanggal jöttem, így az 5 órás út nagy részét félig a kéziféken ülve, tőlem jobbra a harákoló-köpködő sofőrrel, tőlem balra egy terhes lánnyal, töltöttem. Utóbbi lehányta a hátizsákomat, ami a lábaink előtt volt az első óra magasságában. Az út azonban nagyon érdekes, keresztül kis falvakon, rizsföldek mentén, majd a tengerparton. Az út minősége és forgalom indonéz, azaz időnként elértük a 80 km/h –s sebessége, de ez általában nem tartott sokáig. 200 km öt óra alatt.

11. Egészségügyi helyzetjelentés. A Bandungból magammal hozott megfázás, köszöni megvan. Fújom az orrom állandóan, Makassarban három nappal ezelőtt elkezdtem köhögni is. Valószínűleg sem az elázás, sem a motorozás nem tett jót neki. Plusz két nappal ezelőtt sikerült valahogy meghúzódnia a bal csípőmnek, egyes mozdulatoknál belenyilall a fájdalom. Lehet nem is húzódás, hanem valamelyik ideg csípődött be. Óvatosan kell mozogni, ennyi az egész.

12. Pantai Bira, azaz Bira part egy pici üdülő település egy kis félsziget nyugati partján. Maga a félsziget kb három kilométer széles, a keleti oldalán kikötővel, kicsit északabbra a másik stranddal és két apró faluval: Bira és Marumasa. Utóbbi azért érdekes mert itt a mai napig készítenek hagyományos, több száz éves technikával fa hajókat, pinisiket, ami az alapvető közlekedési eszköze a bugisoknak Dél-Sulawesin és Kalimantanon.
Maga Pantai Bira igazi üdülőhely, persze indonéz módra. Rengeteg szálláslehetőség, talán a legfehérebb homokkal megáldott tengerpart, azúrkék vízzel, ami azonban annyira nem tiszta és az elmúlt napok erős szele miatt meglepően hideg is, ahhoz képest, hogy alig párszáz kilométerre van az Egyenlítőtől.
Apropó, Egyenlítő, hát hiába igazi trópusok, ezerrel sütő nap, nincs melegebb, mint otthon júliusban, maximum 35 C van napközben, ami teljesen elviselhető. Vagy már megszoktam.

13. Délután egykor indultam Pantai Birából hogy kilencre biztosan ott legyek Makassarban, a buszinduláshoz. Pete-pete Bulukumbuig, majd kijang, ezúttal sokkal kényelmesebben. A két terminál közti utat eredetileg pete-petével terveztem, de végül ojekkel mentem, látva a dugót, na meg hogy némi alkudozás után majdnem ugyanannyiért vitt el a srác. Egy gyors vacsora aztán a meglepetés. Egyrészt hogy rengeteg ember megy Torajára, egyszerre hét-nyolc busz indult, másrészt hogy mennyi bulé. Ennyit egy helyen nem is tudom mikor láttam együtt utoljára. A busz tényleg rendkívül kényelmes volt, az út maga azonban annyira nem. A falvakban kátyús, két falu között meg vagy most zajlik az útépítés, vagy nem.

14. Rantapao tényleg nem túl nagy, kényelmesen körbesétálható, a turist infoban kedvesek, segítőkészek. Ma volt a heti nagy piac, ahol disznót, buffalot (vízibivalyt) árulnak, holnap lesz egy a híres temetések közül. Mázli. A piacon rengeteg állat és még több ember volt. Utóbbiak jót mulattak mikor az elbámészkodó turista, a lába elé nem figyelve bokáig merült a bivalyszarba. Egy bivaly ára 50-60 millió rúpia körül van, egy albínó állat azonban 100 millió. Összehasonlításképpen az átlag fizetés Indonéziában havonta 1-1,5 millió.

15. Gyorsan, az első helyen lett szállásom és némi őszinte panaszkodás után anyagilag is jól jött ki a dolog. Kellemes szoba, hatalmas fürdőszoba, reggelire mindig ugyanaz, gyümölcslé kávéval vagy teával egy tükörtojás, frissen sült házi kenyér lekvárral. Na persze a kenyér az nem európai kenyér, de eléggé hasonlít ahhoz, amit otthon lehet kapni. Viszont az elmúlt napok tapasztalatai alapján elmondható, hogy Sulawesi drágább, mint Java, mint Bandung. Legyen szó utazásról, szállásról, kajáról plusz 15 %.

16. Reggel hat órás kelés, majd másfél óra várakozás a kijangra, hogy el tudjak menni Batutomongába megnézni egy temetést. Tana Torajan a temetés talán a legfontosabb szertartás az egész életben. Az előkészületek miatt hónapokkal a haláleset és a gyors valódi temetés után van, egy egész napos (akár több napos) rituálé. Tradicionális táncok és zenék, rengeteg ember, disznó és bivaly áldozás.

17. Batutomongából, pontosabban a temetési szertartásról egy után indultam Loko Mata felé, rizsföldek és barlangsírok mentén, hogy a faluvégi kereszteződésben tanácstalanul álljak négy német sráccal együtt, hogyan tovább. Kiderült, ha eredeti úti célomat és a haza utat el akarom érni, vissza kell menni Batutomongáig és onnan dél felé Pana majd Tikala irányában. Tikalába érve kb 15 km gyaloglás volt mögöttem egy kávészünettel és baromira el akartam csípni egy kijangot Rantapaoba. Végül a falu másik végén találkoztam is eggyel, egyedül utaztam, a sofőr elhozott volna a szállásig is, is de kiszálltam előbb buszjegyet venni. Aztán a buszjegy mellé sikerült beszerezni egyet Toraja hagyományos fekete bársony táskáiból is, de sebaj.

18. Kényelmes reggeli kelés, zokni mosás majd elindultam a kakasviadalra amit tegnap mondott egy warung tulajdonosa ahol kávéztam. Aztán a bemo sofőrtől kiderült, hogy ez nagyon nem ott van, ahol eredetileg gondoltam, szóval újratervezés mi legyen ma. Volt rá bőven időm, amíg a bemo elkanyarodott tankolni az 5 km-re lévő benzinkúthoz. Végül a ma reggeli után kapott tippet fogadtam el, irány Sadan, megnézni, hogy készülnek a helyi szövött ruhadarabok. A kijangon mikor kérdezték hova megyek, ezt el is mondtam, mire a házaspár boldogan meghívott az otthonukba, hogy nézzem meg a nagymama, hogy csinálja ezt, milyen egyedi mintákat sző bele a textilbe. Miután eljöttem tőlük és megnéztem a turistáknak szánt helyeket/boltokat, rá kellett jönnöm, hogy bizony szerencsés voltam a házaspárral, mert a nagymama sokkal érdekesebb volt és a férfi az összes kérdésemet s a válaszokat fordította. És ha már ott voltam a környéken, megnéztem egy tradicionális falut, majd kijanggal vissza a terminálhoz és onnan a szállásra részben gyalog, részben becakkal mivel bőrig áztam.

19. Közös vacsora a szálláson lakó többi buléval egy közeli warungban Az idős francia, a szélelbélelt belga lány, egy nagydarab és egy őrült biciklis angol, meg egy harmincas srác szintén Belgiumból.

20. Egy rövid, és kényelmes út kijanggal Londáig, pontosabban a bekötőútig, aztán egy két és fél kilométeres séta az objek wisata, azaz a turista látványosságig. Egy pár igazi, régi togkonan ház és a sziklafalba lévő sírhelyek, amiket tau-tauk őriznek. A tau-tau egy fa szobor, megfestve, felöltöztetve, ahogy az elhunyt kinézett. A szobrokat szintén a sziklafalba süllyesztett kamrákba helyezik el.
Aztán egy hosszú séta a tűző napon rizsföldek és elszórt házak mentén Tilanga-ig, egy temetési szertartás eddig nem hallott része, majd a főúton, egy kijangot elkapva Lemo bekötő útjáig.
Az újabb két kilométeres séta után viszont egy igazi temető barlang, csontokkal, koporsókkal és fontoskodó idegenvezetőkkel, akiket akkor tudtam csak lerázni mikor feltettem a fejlámpát, hogy köszi tényleg nem kell olajlámpa és indonéz szövegelés.
21. Rantapaoban eddig minden este ment a petárdázás és a tűzijáték, de ma értünk el a csúcspontra. Órák óta folyamatosan megy a durrogás és a színes fények. Itt így ünneplik a karácsonyt.

22. Meglepően nehezen keltem fel, de végül sikerült és reggeli után irány Rantapaotól délkeletre. Bemoval elmentem La’bo-ig, onnan séta Palatokke-be, ami nagyon pici, nem túl érdekes és egy esti kakasviadal előkészületei folytak. Gyalog tovább Sullukangba megalítokat nézni, ám kb háromszor annyit gyalogoltam, mint kellett volna, egyrészt mert a megalítok picik és nem észrevehetőek, másrészt meg hiába kérdeztem meg ötször is , senki nem tudta elmondani normálisan, hol is van a hely pontosan. Végül két turista segített. Kete Kesuba jóval könnyebb volt eljutni és bár igazi kiépült turista központ, megérte megnézni azt a pár több száz éves togkonan házat, a temetőt ház formájú sírokkal, a sziklafalat tau-taukkal és régi koporsókkal, rengeteg elszórt csonttal és végül egy barlanggal. Egy kávé és röpke pihenés után bemoval Karasikba immáron jóval nagyobb megalítokat nézni, majd a szállásig hátralévő egy kilométert esőben sétálva.
Annak ellenére volt jó a nap, hogy nagyon meleg volt és hogy az útbaigazítás egyáltalán nem erőssége az indonézeknek.

23. Egy korai és gyors reggeli után várakozás a buszra a szállás előtt, amit fél nyolcra ígértek, de nyolc után valamivel érkezett. Negyed kilenc előtt azonban már az összes utas, velem együtt négy, a buszon volt és indulás. A busz kicsi, öreg, koszos, apró ám kényelmes ülésekkel, ha az ember két helyet foglal el. Az út gyönyörű, magasan legalább ezer méteren megyünk jelenleg és az útviszonyok is meglepően jók ahhoz képest hol vagyunk. Eddig.

24. Rantapao – Palopo 30-40 km, szerpentinen, két megállással, 3 óra. És Palopoban felszállók, bár a busz még így is messze van a zsúfolttól. Palopo és Wotu között síkterepen a tengerpart közelében megy az út. Ez a gyorsasági szakasz, majd négyszáz kilométer 3 óra alatt felszállókkal együtt. Wotu után irány észak, majd’ nyílegyenesen és szerpentinen újra. Van, ahol az eső a fél hegyet és az útpálya 70%-t elmosta. Egy gyors megállás, mert a sofőrnek hugyoznia kell, de belefér az időbe az út mellett, alatt lévő hatalmas vízesés fotózása.
Délután 5, Pendolo, a határ dél és közép Sulawesi között. A régió határon rendőrségi ellenőrzés, igazolványok, busz átvizsgálás, mint egy államhatáron. Tankolás, az épülő benzinkút mellett egy fabodegában hordókból vödörrel merik a benzint, és tölcsérrel juttatják a jármű tankjába. Vacsora egy meglehetősen drága warungban és a felfedezés, hogy igenis utaznak velünk csirkék, 2-3 egy zsákban a busz hátuljára kötözve. Valahol Tentena és Poso között állunk fél órát egy friss útbeszakadás miatt, de éjfélre Poso, ahol egy olcsó szállás előtt tett ki a busz.

25. Pár órányi alvás egy economy kategóriájú szobában aztán indulás tovább Ampana felé a Tounah Inda mikrobuszával. Hosszú és lassú út volt a tengerpart mentén, néhol kókuszpálmákkal szegélyezve, néhol szerpentinen vagy falvakon keresztül. Ampana egy nagy falu, mindennemű érdekesség nélkül. A turista információ dolgozója, egy középkorú nő segített, meghívott vacsorára, meg utána nézett a dolgoknak. Tudom nem rajta múlt de kb csak rossz hírt kaptam tőle. Eredeti terveimnek, miszerint Malenge és onnan Gorontalo a következő hétfő és a kikötőből a reptérre, lőttek. A hajók nem közlekednek. Szóval marad Bomba.

26. Poya Lisa egy cseppnyi sziget Bombával szemben, 8 pici bungalóval, fehér homokos tengerparttal, illetve sziklákkal, valamint egy központi épülettel, ahol a tulaj és családja lakik, meg az étterem résszel. Ampanaból a hajó megállt itt közvetlenül, az út két és fél óra, a hajó iszonyúan hangos. Poya Lisát körbejárni 4 perc, nincs édesvízforrás, rengeteg a szúnyog. A bungalók fából készültek, van bennük egy ágy moszkitóhálóval, a teraszon asztal egy vagy két székkel és más semmi. Elektromos áram generátorról van este hat és kilenc között. Mindent a vizet, a benzint, a kaját Bombából vagy Ampanából kell idehozni. És egy újabb, alapvetően hosszú távon utazó társaság: egy idősödő holland férfi az amerikai feleségével, egy fiatal angol pár és egy német nő.

27. Délelőtt az első kísérlet körbeúszni a szigetet, de a vízből nagyobb, mint gondoltam, csak a fele volt meg. Ebéd után, pedig a sziget saját kis hajójával át Bombába. A falu kifejezetten helyes és az út a denevérbarlanghoz egy mini dzsungel túra volt, ösvénynek alig nevezhető útvonalon, dombra fel, onnan le, fel a másikra, majd vissza ugyanez. Ma este viszont a generátor csődöt mondott, szóval gyertyafényes vacsora lesz, most is gyertyánál írok.

28. Egy esős nap egy 50 x 30 méteres szigeten rengeteg beszélgetés hoz tea és kávé mellett, valamint csendes olvasást, írást, utazástervezést. Valamint a mosás elmaradását.

29. Négy nap ezen a pici szigeten, amit körbeúszni 40 perc, ha nem túl nagy a hullámzás a nyugati oldalon, kellemes társaság, a helyiek kedvesek, segítőkészek. Szerveztek szilveszteri bulit is, tűzrakással a tengerparton, zenével, sörrel. Nagyon jó volt ez a pár nap, úszás, olvasás, beszélgetés, remek halételek. Heavy chill out , ahogy reméltem.

30. Ulfa, a kikötőben lévő turista információ dolgozója. Mikor hétfőn délután odamentem infót szerezni a hajókról, nagyon kedves és segítőkész volt, elmentünk együtt a másik kikötőbe biztos válaszért, meghívott vacsorára, ajánlott alternatívát eredeti terveimhez képest. Kedd reggel már egy kicsit fura volt, főleg mikor a pénz és a komp jegy Gorontaloba szóba került, de még mindig kedves. Aztán kiderültek egyéb infók, mástól és mikor rákérdeztem, megsértődött, de a kompjegyemet biztosra ígérte és azt is hogy a kikötőben fog várni szombaton. Aztán péntek este kaptam a hírt, hogy elment Paluba, jegyem nincs, a pénzem nála van. Poya Lisa azonban segített, a pénzt visszakaptam és az Oasis hotel információs mindenese is friss hírekkel várt a kikötőben.

31. Ampana és a Losman Iarama újra, ugyanaz a szoba, mint pár nappal ezelőtt. Január 1, az amúgy is inkább falu, mint város, ma tejesen halott. A piac negyed gőzzel üzemel, a boltok 70%-a zárva van. Enni valahol vagy legalább valami ehetőt szerezni lehetetlen, csak a fodrász, a pulsa feltöltő és a motor szerviz van nyitva.
Délután egy masszás Sulawesi módra és ingyen, csak mert egy beszélgetés alatt szóba került, hogy legyen valami jó is ebben a fülledt meleg napon.

32. Reggel Ampanaból Batu-ba bemoval, 16-an utaztunk, szólt a zene is természetesen. Borzalmas minőségű út, három órán keresztül . egy alkalommal a tetőre kötözött csomagok egyike elszabadult, megállás, visszatolatás, újra felkötözés. Batuból Pagimanaba újabb három óra egy közel 50 éves mikrobusszal. Egyszerű ebéd egy kis warungban a kikötőben meglepően olcsó. Majd egy rövid séta Pagimanaban, ami kisváros, negyed akkora sincs, mint Ampana, de az utóbbival ellentétben él.

33. Hajókról a Tomini öbölben. Az eredeti tervem az volt, hogy Ampanaból Pulau Malenegere megyek a helyi kompok egyikével, majd a következő hétfőn a szigetről Gorontaloba a Puspitával. Ampanaba érkezve azonban kiderült, hogy a három helyi komp egyike sem működőképes, a Togean szigetekre, csak és kizárólag az aznap reggel elment Puspitával lehetett volna eljutni. Egyetlen falu elérhető a legközelebbi szigeten, ahova kishajók járnak, majd’ minden nap. Malenegenek lőttek, mentem Poya Lisara, hogy majd vasárnap reggel vissza Ampanaba és onnan a Puspita. A kikötőben a kishajó indulása előtt 5 perccel kaptam a hírt, hogy a Puspita hétfőn nem megy Gorontaloba, hanem helyettesíti a három helyi kompot, azaz a szigetek érintése után visszatér Ampanaba. Újratervezés, Poya Lisaról visszajövök szombaton, és vasárnap elmegyek a hetente kétszer közlekedő Tuna Tominvel, ami az Ampana-Wakai-Gorontalo útvonalon megy. Szombat délelőtt, újra a kikötőben kaptam a hírt hogy a Tuna Tomini nem indult el Gorontaloból, szóval másnap nem tudok elmenni vele. Ampanaból nincs hajó Gorontaloba. Így jutottam el ma reggel Pagimanaba, ahonnan minden második este indul a Boronang komp éjszakai útjára Gorontaloba, és amely megoldás még mindig jobb, míg közel 30 órát tölteni buszon.

34. Délután 5 a kompon, még három óra az indulásig. És az utazás kibaszott hosszú lesz és kényelmetlen, valószínűleg alvás nélkül, mivel minden talpalatnyi helyre matracokat raktak, amin azonban aludni nem lehet, mert borsos áron két nappal ezelőtt mindet lefoglalták. Maradtak az orvosi várótermek műanyag székei, szűk sorokban egymás után, amik közé csomagok illetve matracok kerültek. És persze én vagyok az egyetlen fehér a hajón, szóval a szenzáció és a Hello Mister!-zés folyamatos.

35. Végül néhány doboz átcsoportosításával és némi pofátlansággal találtam két széksor között annyi helyet hogy leterítsem a hálózsákomat (most használtam először, többet nem viszem magammal, felesleges) és több részletben kb 5 órát aludjak. Kényelmes nem volt, de valószínűleg még mindig jobban jártam, mint azok, akik egy szál karton lapon, vagy a székeken keresztbe feküdtek. Reggel ötkor, pedig egy kávé után (van warung a fedélzeten) fel a hajó tetőteraszára megnézni a napfelkeltét a tengerről.

36. Gorontaloban a Hotel Sumber Riaban kötöttem ki egy meglepően drága bentor út és egy tele lévő wisma után. A város központ nem túl nagy, de a Lonely Planetnek igaza van, Észak-Sulawesi drágább, mint a sziget többi része, azaz Javahoz képest majd kétszeres árak vannak. De találtam olyan péksüteményt, ami Bandungban a reggeli ételpiacon 1500 rúpia, a warungokban 2500-3000 rúpia, itt a piacon 7500. Ennek ellenére találtam warungot, ahol lehetett olcsón vacsorázni. A délutáni és esti séta között pedig tv nézés, talán először mióta az országban vagyok és folyamatos jegyzetelés, ez egy kész szociológiai tanulmány.

37. Gorontalo reptere igen kicsi, ahol csak három kapu van és a csomagok mozgatása emberi erővel történik, nem futószalagon. A biztonsági ellenőrzés két lépcsős belépéskor, illetve a kapuk előtt. De ugyanúgy, ha nem még jobban, csak a látszatnak szól az egész procedúra, mint Jakartában. A reptér annyira kicsi, hogy tranzitból látni lehetett az egész kifutópályát, valamint a gép ki és bepakolását. Igen a gép, két repülő már nehezen férne el egyszerre a reptéren.

38. Batavia Air, Boeing 737. Gorontalo 14:25, pontos indulás. Ami hajóval tizenkét óra, repülővel húsz perc, tisztán lehet látni a Togean szigeteket. 15:40 Makassar, trópusi vihar, a gép alig tudott megállni a hátszél miatt. A beharangozott 15 perc helyett egy óra, 16:40 felszállás, a hátam mögé egy tízéves mellé egy csecsemő került az anyjával, ez székrugdosást és sírást eredményez. A következő leszállás előtt napnyugta a tenger felett és aztán 18:00 makassari, 17:00 jávai idő szerint az érkezés Surabayaba. Ezúttal nem kell és nem is lehet elhagyni a repülőt. Helyi idő szerint 18:00 felszállás. A három rövid szakasz alatt háromszor két deci víz és egy-egy apró lekváros fánk szerűség az étel kínálat. 19:10 baromi éhesen Jakartaban. 20:00 a Prima Jasa busza indul, majd 23:20 meg is érkezik Bandungba. Éjfélkor újra a kosanban.