#15

A hét a korán kelésről szólt, minden nap legkésőbb hétkor, de inkább hatkor.
Hétfőn érkezett egy sms hogy abban a bizonyos középiskolában kéne a segítségemre keddre, szóval fél nyolckor már ott voltam, hogy 12 éves gyerkőcők az én kiejtésemen gyakoroljanak. Szerdán ugyanez megspékelve egy rendezvénnyel, amin angol nyelvű prezentációk is voltak, így nyolc és a bemutatók közti időt felkészítéssel töltöttem. Cserébe meghívtak ebédre.
Csütörtökre jutott az újabb forduló a bevándorlási hivatalba, indulás reggel nyolckor, a betervezett ébresztő háromnegyed hét. Ehelyett azonban egy újszülött hip-hop számra ébredtem fél órával korábban és hangos kopogásra. Az ajtót kinyitva pedig a többi darmasiswa diákkal találtam magam szembe akik elsőként akartak boldog születésnapot kívánni kávéval és egy szál cigivel. Délutánra a bürokrácia és pencak silat gyakorlás után pedig meglepetés buli spagettivel, tortával és olyan emberek általi köszöntéssel, akiket alig két hónapja ismerek de fontosnak érezték, hogy eljöjjenek, hozzanak valami apróságot. Az meg hogy a szervezőknek mennyi munkája volt ezzel, azt talán jobb nem is találgatni. A nap megkoronázása végett pedig elmentünk egy karaoke bárba, ami elég furcsa az európai karaoke helyekhez képest, de a hangulat jó volt, sokan voltunk. Tulajdonképpen ez egy hosszú és az érintettek által nem igazán olvasott és pláne nem értett köszönöm akart lenni.